Nagyanyó, avagy Sári néni, drágám (a Sárikát kikérte magának!) egy keddi napon tipegett be a szobába. Így mutatkozott be: XY-né, Sári néni vagyok, mához egy hónapra leszek 90 éves. Most beteg vagyok, de az agyam teljesen tiszta.
Arca valószínűtlenül sima, ránctalan, tekintete tündöklő, de mögötte ott a mélységes bánat és az egész élete. Mozogni nehezen tud. Csőtörés volt a felette lévő lakásban, felszedte a vizet, rosszul mozdult, elcsúsztak a csigolyái. De csicsereg egész nap, figyel mindenkire, van mindenkihez jó szava, ragaszkodik ahhoz, hogy mindent maga csináljon, ha lassan és nehézkesen is. És Sári néni, drágám hat napon keresztül folyamatosan mesél nekem. Figyelem, hallgatom. Jegyzetelni nem tudok, pedig érdemes lenne mélyen bevésni egy kőtáblába, milyen egy nagyon kemény, de csupa szív asszony, aki egy hónap híján 90 éves.
Akkor jöjjön az anti-Piroska mese!
Élt egyszer, réges-régen egy nagyanyó a Váci úton túl, a Dunától innen. Fiatal volt, háború volt, amikor eljött érte az ő hercege. Boldogan éltek, született két gyermekük. Nagyanyó sütött-főzött, dolgozott, és nem gondolt a Farkassal. Pedig, amikor eljött az idő, bekopogott a Farkas és elvitte Nagyanyó szüleit. Teltek-múltak az évek, Nagyanyó gyermekei felnőttek, daliás ifjúvá és sudár szép leánnyá lettek. Nem Nagyanyón múlott, hogy egyikük élete sem lett boldog. Az ifjú és a leány is türelmetlen volt, nem várták meg igazi párjukat. Nagyanyó látta ezt, de tenni ellene nem tudott. Bánatát csak az enyhítette, hogy megérkezett várva-várt unokája, akit szeretettel dédelgetett, nevelgetett.
Teltek-múltak az évek, a Farkas megint bekopogott Nagyanyóék házába. Nagyanyónak nem volt puskája, s a vadász is messze járt, így a Farkas könnyedén vihette el Nagyanyó férjét, nagyapót. Szemeiből csorogtak a könnycseppek, de legalább a többieket meghagyta neki az Ordas. Egy ideig, mert a Farkas étvágya kielégíthetetlen volt, hamarosan újra ott settenkedett Nagyanyó háza körül, várva a megfelelő pillanatot, hogy magával ragadhassa következő áldozatát, Nagyanyó fiát. Nagyanyó szeretete hiába volt határtalan, hiába vont védőhálót megmaradt szerettei köré, a Farkas vérengző ösztönét nem győzhette le. Ha eljött az idő, megjelent a Farkas és vitte következő áldozatát, Nagyanyó vejét. Nagyanyónak már csak a lánya és az unokája maradt. A tragédiák megsokszorozták Nagyanyó erejét, küzdött keményen a Farkassal, amikor ismét megjelent, de csak az unokáját védhette meg, a lányát könnyű prédaként ölhette meg a Farkas. Nagyanyó szeretete burkába zárta a kislányt, óvta-védte a fájdalmaktól. A kislány, Piroska természetesnek tekintette, hogy Nagyanyó mindent magára vállal. Nagyanyó vitte kosárkájában az ételt beteg lányának, Nagyanyó ápolta, Nagyanyó főzött, mosott Piroskára is, s teljesítette unokája minden kívánságát. Piroska boldogan fogadta el Nagyanyó gondoskodó szeretetét, nem bánta, sőt természetesnek tartotta, hogy minden felelősséget, terhet Nagyanyó vállal fel.
Így peregtek a napok, hetek, hónapok. De a Farkas ismét ott ólálkodik Nagyanyó háza tájékán, most rá feni hatalmas fogait, őt akarja. Nagyanyónak egyedül kell megint megküzdenie vele, mert Piroska boldogan szaladgál a réten, kergeti a pillangókat, szedi csokorba az erdő illatos virágait, s közben mosolyog, hogy milyen szép és gondtalan az élet. Azzal meg nem gondol, ha Nagyanyó elmegy, egyedül marad, s lehullik az őt védő csodálatos burok, a feltétel nélküli szeretet.
Nagyanyó meg nem adva magát, küzd egyedül a Farkassal, de belül vérzik a szíve, mert érzi, ezt a harcot is egyedül kell megküzdenie. Vívódik szüntelen, jól csinálta-e, amit tett, helyesen cselekedett-e, amikor tennie kellett. Piroska képes lesz-e egymaga megvívni majd az élet csatáit?
